|
A kereső ember szentimentális |
 |
 |
|
Írta: zita bu.
|
|
2010. május 05. szerda, 16:54 |
|
Mindenki csalódott már életében. Nincs olyan ember, aki ne követett volna el hibát. Legyen szó rossz döntésekről, vagy cselekedetekről, előbb- utóbb megbánjuk helytelen döntéseinket. Azonban jobb, ha már az elején letisztázzuk; a csalódás utáni bánat csupán átmeneti időszak, egyetlen ballépés sem pecsételheti meg végérvényesen hátralévő életünket.
Bekövetkezett csalódás után már csak egy kérdés marad hátra: ki hogyan éli meg a kudarcot?
A legtöbb ember magába zuhan és várja az égből jövő megoldást, viszont ez a „megoldásnak” álcázott önmarcangolás tulajdonképpen felesleges és egy idő után kimerítő. Nem csak magunkat tesszük vele tönkre, hanem a barátainkat és a környezetünket is.
Sokan azt vallják, hogy jobban járunk, ha a csalódást okozó törést kellőképpen “meggyászoljuk”. Vannak, akik csokit tömnek magukba chipsszel, kólával. Van, aki áldott nap sajnáltatja magát és sírással próbálja elűzni a rázúdult világfájdalmat. Ezen kívül ott vannak még a tudatmódosító szerek, amik bár enyhítik a fájdalmat, végérvényesen nem gyógyítják be egyiket sem. Sok emberrel az a baj, hogy az alkohol és cigaretta által nyújtott pillanatnyi mámort végérvényesen azonosítják a boldogsággal, hiszen nincs se fájdalom, se keserűség. Viszont a tudatmódosító szereknek is van hátulütőjük: az idő múlásával függővé válhatunk.
Létezik egy másik véglet is, akik szerint felejteni csak akkor lehet, ha nappalt éjjé téve buliznak és/vagy egésznap bizonygatják, hogy ők boldogabbak nem is lehetnének. Ha úgy vesszük ez egy jó felfogás, hiszen nincs idő két buli között a gondolkodásra. De ha jobban belegondolunk, ez a módszer csak azoknak az embereknek ajánlott, akik nem mernek szembenézni hibáikkal. Ez azonban nem a legjobb megoldás, hiszen ha képtelenek vagyunk szembeszállni a sokszor fájó valósággal, nem ismerjük fel a már elkövetett hibáinkat, ezáltal pedig nem fejlődünk semerre és lehetséges, hogy ugyanazt a hibát fogjuk hetek vagy hónapok után elkövetni.
Sokan tehát nem merik felvállalni csalódottságukat, pedig mindenki életében vannak pillanatok, amikor „megengedhetjük” magunknak a gyengeséget. Igenis sírhatunk, sajnálhatjuk magunkat, de NEM ÖRÖKKÉ!
Legyen szó saját vagy ismerőseink nyomoráról, higgyétek el, sokkal hamarabb megoldódnak a problémák, ha nem tartjuk azokat magunkban, hiszen egy kívülálló sokszor hamarabb felismeri a bonyodalom kiindulópontját, és még több esetben adhatnak hasznos tanácsot, vagy tippeket a „túléléshez”. |
|
Módosítás dátuma: 2010. május 05. szerda, 19:20 |