„Lehet egy dal, vagy ritmus, vagy zaj, egy árva hang, egy jel. A zene az kell, hogy ne vesszünk el, hogy mégse adjuk fel!"

Egy dal, ami felpörget, ami nélkül nem ébredés az ébredés. Egy szám, ami felvidít, ha szomorú vagy. Egy zene, ami kikapcsol, amitől megnyugszol. Hány embert köt össze a zene szeretete, anélkül, hogy tudnának róla? Hiszen mennyi az esélye annak, hogy te és egy egyiptomi ember ugyanarra a zenére kel fel álmos reggeleken? Nem valami sok, igaz? Te is tudod: a más kultúra, és a más vallás, más zenét eredményez.

Az 1910-es években melyik magyar ember gondolta volna, hogy a XXI. században bármelyik ország bármely zenészétől meghallgathat dalokat, amikor csak kedvem tartja? De hála néked, ó hatalmas Internet, napjainkban akár olyan előadókat is megismerhetek, akikről nem is gondoltam volna, hogy létezik, pedig a saját hazájában akár híresebb, mint valamennyi „világsztár". Ha tetszik, akkor hallgatom meg, amikor kedvem tartja. Ezáltal száz meg száz emberrel kerülök kapcsolatba, tudtomon és akaratomon kívül, akik szintén ezt hallgatják. Igaz, én szeretem a külföldi zenét, de azért a hazait se felejtsük el. Nem csak én, a külföldiek is szeretik a magyar zenét. A fesztiválok is ezt bizonyítják. Mennyi idegen nemzetiség van jelen rajtuk! Nem csak az ismertebb külföldi, de a kevéssé ismert hazai előadók koncertjeire is elmennek. Később pedig visszajárnak egy-egy magyar koncertre. Szereted a kedvenc számaidat hallgatni. Akár naponta többször is. Milyen öröm az, mikor találsz valakit, akinek szintén az a kedvence! Sose hitted el, pedig igaz: A zene összeköt minket. A zene egy eszköz az önkifejezéshez. A zene egy eszköz a beszélgetéshez, ahhoz, hogy megtaláld magad. Zene nélkül vakok, némák és süketek lennénk. A zenét nem lehet leírni, nem lehet elmesélni, olyan, mint a levegő. Az ősember is csinált zenét kövekkel, botokkal, mert más eszköze nem volt. De csinálta és élvezte, a ritmus ott lüktetett az ereiben, amit meg kellett osztania másokkal. Zene van, volt és lesz.